Változatos előadások a Nemzeti Táncszínház programjában
GYULAI VÁRSZÍNHÁZ – FORTE TÁRSULAT: SAKK-Játék
A Gyulai Várszínház elhatározta, hogy 2010-ben, az Erkel-évben rekonstruálja az elveszett művet, amelynek megvalósítására Horváth Csabát és a Forte Társulatot kérte fel. A nyáron elkészült egyfelvonásos táncjáték szövegkönyve Szálinger Balázs költő verses szövegén alapszik. A táncmű önéletrajzi ihletettségű, melyben megjelenik Erkel nemzetközi karrierjének kudarca, illetve az emiatt érzett keserűsége is: ebben az értelemben a Bach-korszakról ad hiteles látképet. A Hang és Háború alcímű táncjáték zenei szövetének alapját az Erkel által írott zongoraművek képezik, amelyeket hangfelvételről Kassai István zongorán és Szecsődi Ferenc hegedűn ad elő. Bővebben…
BEAVATÓ TÁNCSZÍNHÁZI PROGRAM 2011
A Beavató Táncszínház Program célja, hogy a fiatalokat bevezesse a kortárs táncművészet értelmezésébe, megismertesse velük a hazai táncélet jelenlegi képviselőit, igényes és élvezetes szabadidős programot kínáljon, továbbá alternatívát jelentsen a művészeti nevelés terén. A diákok a táncművészet sokszínűségével, az alkotói folyamattal és a mozdulat kommunikációs erejével ismerkedhetnek meg, és közben elsajátíthatnak egy olyan szemléletmódot, amellyel értően és érzékenyen tudják befogadni az alkotásokat. Bővebben…
SZEGEDI KORTÁRS BALETT: TESTEK FILOZÓFIÁJA
Alapvető kérdéseink megválaszolása vagy akár csak a válaszokon való gondolkodás egyaránt izgalmas feladat.
De a testünk mozdulataink által vajon képes-e az érzelmek, emberi viszonyok, intenzitás, dinamika ábrázolásán túl komoly filozófiai kérdések megválaszolására? A darabban szabadon, magunkat nem komolyan véve játszunk fogalmakkal és formákkal. Nem világnézetet, világképet vagy ideológiákat akarunk megfogalmazni, ahogy maga a filozófia is különbözik ezektől, csupán saját eszközeinkkel, vidám hangulatban reflektálunk a kérdésekre, problémákra. Bővebben…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.