A bennünket körülvevő világ káoszát és őrületét tükrözi vissza Uri Ivgi izraeli és Johan Greben holland koreográfusok Baby Boy című darabja, melyet szombaton mutat be a Szegedi Kortárs Balett Budapesten a Müpában.

Az új produkció sajtótájékoztatóján és nyilvános próbáján Pataki András, a társulat igazgatója elmondta, hogy az évad elején még nem szerepelt a műsortervben a Baby Boy című darab, a társulat azonban felkérést kapott a Budapesti Táncfesztivál szervezőitől egy új bemutató elkészítésére. A produkció koreográfusául Uri Ivgit és Johan Grebent kérték föl, akik korábban már többször dolgoztak az együttessel.

A koreográfuspáros a társulat számára új mozgásnyelvet használ, amely fizikailag nagyon igény beveszi a táncosokat. Munkamódszerükhöz hozzátartozik, hogy a próbák során is folyamatosan csiszolják a mozdulatokat, nagyon erős képeket, jeleneteket hoznak létre. A darab komponistájának állandó alkotótársukat, a brit Tom Parkinsont kérték föl, aki szintén napról napra formálja a zenét. A gyakorlás során rögzített hangokat, zörejeket beépíti művébe, ezzel teszi még kifejezőbbé szerzeményét – hangsúlyozta a táncművész.

Uri Ivgi a vörös falakból és padlóból álló díszletben játszódó darabról elmondta, hogy igyekeznek visszaadni, mi történik napjainkban a világban. Johan Greben ezt úgy egészítette ki, hogy nem a háborúkat, a borzalmakat akarják a nézők szeme elé tárni, inkább azt, hogy ezek milyen benyomást gyakorolnak rájuk.

A társulat a Baby Boy című produkciót Szegeden március 18-án mutatja be, ekkor Strauss egyfelvonásosát, a József-legendát adják még elő a Nagyszínházban.

forrás: MTI
f
otó: Dusha Béla