A tánc dícsérete és ünnepe
A Nemzeti Táncszínház idén tizenegyedik évébe lépő rendezvénye megújulva, Budapest Táncfesztivál néven várja április 20-tól a közönségét kilenc napon keresztül, több helyszínen.
Valentin-napi tangó pillanatok
A tangó szerelmeseit várják Valentin-napon a Nemzeti Táncszínházba. Az előadás előtt élő zongora-muzsikát hallgathatnak a színház kávézójában, az előadás után pedig tánctanításon vehetnek részt.
Változatos előadások a Nemzeti Táncszínház programjában
Januárban a Nemzeti Táncszínházba látogatók az izgalmas előadásokon túl, a táncszínházi program keretében maguk is megismerkedhetnek az alkotói szemlélettel.
Tánc a Múzeumok Éjszakáján
Ezen az izgalmas estén a Várszínház épülete körül a Városi Eszkimó akcióira bukkanhatunk, éjfél előtt pedig a Hestia Csoport tűzzsonglőrei világítják meg a budavári égboltot.
Vivaldi néptáncos szemmel
A Duna Művészegyüttes évekre visszatekintő általános törekvése, hogy a néptáncot kiemelje a műfaj megszokott színpadi kereteiből, és összetett táncszínházi előadásokat hozzon létre. Ez mondható el legújabb előadásukról is.
Gyerekeknek szól az új darab
A Bozsik Yvette Társulat új táncszínházi bemutatója a Nemzeti Táncszínházban, a Péter és a farkas. Az előadás gyerekeknek szól, leginkább kisiskolásoknak.
Játék és táncszínház a Beavató Táborban
2010. június 16-18. között, immár harmadik alkalommal rendezik meg a Beavató Táncszínházi Tábort, ahol a fiatalok a hazai táncművészet elismert alkotóinak vezetésével különféle táncstílusokkal ismerkedhetnek meg.
A 10. Táncfórum Budapesten
2010. április 17-29. között már tizedik alkalommal rendez fesztivált a Nemzeti Táncszínház a Tánc Világnapja tiszteletére, amelynek programja idén is a Nemzeti Táncszínházban, valamint a Művészetek Palotája Fesztivál Színházban látható.
Férfi balett, női ruhákban
A társulatot balettrajongók egy csoportja alapította 1974-ben azzal a céllal, hogy a hagyományos, klasszikus balettet játékos, szórakoztató formában, azt parodizálva, és kizárólag férfi szereplőkkel mutassa be.
Színházak csatái – Honfoglaló élőben
Színházigazgatók, színészek, rendezők és dramaturgok élőben játsszák Magyarország legnépszerűbb internetes stratégiai kvízjátékát, a nyolc éve működő Honfoglalót.