Áprilisban ismét itt a Tánc Világnapja
A Tánc Világnapját 1982 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én táncelőadásokkal ünneplik szerte a világon. Ez a táncművészet legnagyobb ünnepe, amelyhez kapcsolódóan a Nemzeti Táncszínház immár tizedik alkalommal rendez fesztivált.
Mindegy a Nemzeti Táncszínházban
Attila és társulata rémesen idegesítő előadást készített. Rémesen idegesítő több szempontból: először is, már megint a legmagasabb szakmai színvonalat hozza...
Betegség miatt elmarad az előadás
A január 18-án 19.00 órai kezdettel meghirdetett Kortárs Koreográfusok Estje XI. c. előadás betegség miatt elmarad! Az előadásra megváltott jegyek a vásárlás helyszínén 8 napon belül visszaválthatóak.
Rendkívüli nyílt nap a Táncművészeti Iskoláknak
A Nemzeti Táncszínház 2010. február 1-én és 2-án rendkívüli nyílt napot szervez az alapfokú művészeti iskolák 10-14 éves tanulói számára.
Jótékonysági előadás a Művészetek Palotájában
Az idén Prima Primissima díjjal kitüntetett Nemzeti Táncszínház az ExperiDance Tánctársulat közreműködésével szeretné megköszönni a feléjük irányuló szeretetet.
Elmarad a Carmina Burana
A Nemzeti Táncszínház sajnálattal közli, hogy a Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana című előadása betegség miatt elmarad.
Betegség miatt Mind1 a Nemzeti Táncszínházban
Betegség miatt a PR-Evolution Dance Company 2009. december 10-én 19.30 órára a Nemzeti Táncszínház Refektóriumába tervezett Merengők című előadása helyett a Mind1 című produkció látható.
Az életkor ereje – Liaison of International Butoh
Yoshito Ohno a butoh tánc első generációjának képviselője (Kazuo Ohno fia), Batarita pedig a butoh tánc szellemiségéből táplálkozó koreográfus-táncos.
Kedvezményes jegyakció a Nemzeti Táncszínházban
A Nemzeti Táncszínház korlátozott számban kedvezményes jegyvásárlási lehetőséget biztosít.