EuroPAS-Díj„Magyarországon működő magyar táncos” kategóriában, „klasszikus- és modern balett” ágazatban Oláh Zoltán, a Magyar Állami Operaház első magántáncosa nyerte el idén a Táncművészet című folyóirat szakmai díját: az EuroPAS Magyar Táncdíjat.

Az EuroPAS Magyar Táncdíjat Kaán Zsuzsa, a Táncművészet főszerkesztője alapította 1993-ban. Elnökletével azóta minden évben, a Tánc Világnapja kapcsán több kategóriában ítéli oda az elismerést a rangos kuratórium az adott évben legkiemelkedőbbnek ítélt szólistáknak és társulatoknak.

A kuratórium tagjai: Cserta József (balett), Mihályi Gábor (néptánc), Szántó Péter (színpadi tánc, showtánc, társastánc), Solymosi Tamás (külföldön működő művészek, műhelyek), Dr. Bárándy György (szaktanácsadó), Szinetár Miklós (tiszteletbeli elnök).

A díj egy táncosnőt ábrázoló bronzszobor – Pauer Gyula Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész alkotása -, továbbá a szaklap médiaajándéka: egy interjú a Táncművészetben.

A XVIII. díjátadó ceremóniára 2010. május 4-én kerül sor a Budapesti Operettszínházban. A díjátadást nagyszabású táncgála: a VIII. EuroPAS-Gála követi, amelyen minden idei és számos korábbi kitüntetett is fellép.

A 2010-ES DÍJAZOTTAK:
1./ „Magyarországon működő magyar táncos” kategória,
„klasszikus és modern balett” ágazat:
OLÁH ZOLTÁN (MAGYAR NEMZETI BALETT)

2./”Magyarországon működő magyar táncos” kategória,
„modern és kortárs balett” ágazat:
PÁTKAI BALÁZS (GYŐRI BALETT)

3./ „Magyarországon működő magyar táncos” kategória,
„autentikus és színpadi néptánc” ágazat:
KOCSIS ENIKŐ és FITOS DEZSŐ (HONVÉD TÁNCSZÍNHÁZ)

4./ „Magyarországon működő külföldi táncos” kategória,
„modern tánc, kortárs tánc” ágazat:
JURÁNYI PATRICK (AUSZTRIA, KFKI KAMARABALETT; MADÁCH MUSICAL TÁNCISKOLA)