A tehetségkutatók világát bemutató darab és igazi vetélkedő a Pannon Várszínházban
Tavasszal mutatja be a veszprémi Pannon Várszínház a tehetségkutató versenyek világáról szóló, Starfactory című darabot, és ezzel párhuzamosan egy valódi vetélkedőt is meghirdet.
Premierek februárja a Nemzeti Táncszínházban
Februárban három táncbemutatóval és egy vendégjátékkal jelentkezik a Nemzeti Táncszínház.
Horda2 Miskolcon
Az első hazai tánc/színházi nevelési előadás a Nemzeti Táncszínházból
Táncfarsang februárban a Móricz Zsigmond Színházban
Nyolc előadás szerepel a február első hetében, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban megtartandó Táncfarsang programján.
A Körhinta színpadi változatát mutatja be a Nemzeti Színház
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes részvételével és Cserhalmi György szereplésével mutatja be a Körhinta című előadást a Nemzeti Színház február 20-án. A legendás film nyomán készülő nagyszabású produkciót Vidnyánszky Attila rendezi.
Vendégváró Fesztivál a Bethlen Téri Színházban
A Bethlen Téri Színház immár harmadik alkalommal rendezi meg a Vendégváró Fesztivált, amely a határon túli magyar színházi műhelyek bemutatását tűzte ki céljául.
IKF – Gyulai Júlia a Közép-Európa Táncszínházzal és koreai vendégtáncosokkal dolgozik
Január 17-én (19:30) Gyulai Júlia, a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus szakos hallgatója bemutatja a KET-tel való közös alkotását.
Új év, új táncelőadások
Összegyűjtöttük január ígéretesnek tűnő eseményeit.
Ertl Péter: minden nehézség ellenére jól zajlik az évad
Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója határozottan pozitívnak értékelte az intézmény 2014 - es évét.
Színpadon A Játékkészítő.
Bemutatásra került a nagy magyar, zenés akciómese, A Játékkészítő. Négy nap alatt összesen tizenkétszer látható. Ellátogatottunk a főpróbára.