Múlt hét csütörtök délután a vásárlók legnagyobb megdöbbenésére, hirtelen táncra perdült az ifjúság a pécsi Árkádban. Egy úgynevezett flashmob-ot láthattak a nézők a bevásárlóközpontban.

A stop szerkesztői a szervezőktől megtudták, hogy a Flashmob Pécs 2010. elsődleges célja a sokszínű táncművészet népszerűsítése. Céljuk, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy miért jó egy közösséghez tartozni: egy olyan közösséghez, amely együttes erővel, kemény munkával képes valami látványosat és maradandót alkotni. Akciójukkal szeretnék a táncot, azaz a kultúra egy szeletét és az embereket közelebb hozni egymáshoz (a téma Pécsett amúgy is aktuális az EKF 2010 kapcsán); rávilágítani a testmozgás és az egészséges élet fontosságára: arra, hogy nem csak a televízió és a számítógép előtt érezheti jól magát az ember.

Az első flashmob Belgiumban volt

2009. március 23.-án reggel 8 órakor az antwerpeni vasútállomáson a hangosbemondóban megszólalt A muzsika hangja című musicalből jól ismert “Do Re Mi” vagy másnéven Maria’s Song című dal. Több mint kétszáz önkéntes táncos közreműködésével monumentális méretű, közel öt perces műsor szemtanúi és akár résztvevői lehettek mindazok, akik épp arra jártak. Az önkénteseknek a rögtönzöttnek tűnő előadás előtt két alkalommal volt lehetőségük elpróbálni koreográfiájukat. Céljuk az volt, hogy egy Belgiumban tavasszal induló tehetségkutató showműsorba szereplőket toborozzanak, akik közül később kikerülhet akár A muzsika hangja főszereplője is.

Forrás: stop.hu