2017. július 28-29.-én három kategóriában lépnek parkettre magyar táncosok Varsóban, a 2017-es Világjátékok táncversenyein.

Július 20.-án kezdődtek a 2017-es Világjátékok a lengyel fővárosban, melyen a rendezvény 10 napja alatt 34 különböző sportág képviselői versenyeznek egymással.  A magyar sportolók eddig 4 arany, 3 ezüst és 4 bronzérmet szereztek különböző sportágakban. A vasárnapig tartó versenysorozatban hátra vannak még azonban több sportág, köztük a táncsport versenyei.

Az 1981 óta 4 évente megrendezésre kerülő Világjátékok programján az 1997-es finnországi verseny óta szerepel a táncsport. Az első két alkalommal még csak Latin és Standard táncokban rendeztek versenyeket, majd 2015-ben Németországban és 2009-ben Tajpej-ben már a páros Akrobatikus Rock and Roll verseny is bekerült a programba.

2013-ban a kolumbiai Cali-ban a Latin és a Standard tácok mellett – azt hiszem érthető módon – a Rock and Roll helyett inkább páros Salsa versenyt rendeztek. Idén először négy táncstílusban lesznek versenyek. Július 28.-án Salsa és Standard táncokban, júlis 29.-én pedig Akrobatikus Rock and Roll és Latin táncokban mérik össze tudásukat a táncosok a varsói Centennial Hall-ban.

A táncversenyek közel 150 táncos részvételével zajlanak majd. A Latin táncok versenyén 25 ország legjobb párosai lépnek parkettre, köztük a kilencszeres magyar bajnok és WDSF világbajnoki 7. helyezett Andrea Silvestri és Váradi Martina. De ott lesz a világbajnoki első helyezett orosz Armen Tsaturyan és Svetlana Gudyno, a világbajnoki második Gabriele Goffredo  és Anna Matus, valamint a világbajnoki 5. francia páros, Charles-Guillaume Schmitt és Elena Salikhova is.

A Standard táncok versenyén 26 páros indul. Hazánkat a profi magyar bajnok és WDSF profi világbajnoki második helyezett László Csaba és Páli Viktória képviseli. Ebből a mezőnyből se hiányozhatnak a WDSF világranglista legelőkelőbb helyén álló párosok. Ott lesz többek között a világbajnoki első helyezett orosz Dmitry Zharkov és Olga Kulikova és a harmadik  Evaldas Sodeika és Ieva Zukauskaite.

A páros Salsa verseny 14 fős mezőnyében a World Latin Dance Cup világbajnokságon 2016-ban bronzérmes Pék Máté és Nagy Edit Lilla párost láthatjuk magyar színekben versenyezni.

A páros Akrobatikus Rock and Roll verseny 15 fős mezőnyben nem lesz magyar induló.

Az résztvevő párosok teljes listája megtalálható a Világjátékok weboldalán.

A 2017-es Világjátékok táncversenyei tehát nagyon izgalmasnak és színvonalasnak ígérkeznek, hiszen a világ legjobb táncosainak előadását láthatja majd a közönség. Salsa, Latin és Standard táncokban a 2013-mas Világjátékok győztesei megpróbálják majd megvédeni címüket.

A Világjátékok fontos mérföldkőnek számítanak minden sportoló karrierjében, akinek lehetősége nyílt itt táncolni. Többszörös világbajnokok, mint például az olasz Paolo Bosco és Silvia Pitto, az orosz Alexey Silde és Anna Firstova, a német Benedetto Ferruggia és Claudia Koehler, vagy akár a Világjátékokon kétszeres bajnok Rock’n’Roll táncos Christophe Payan különlegesnek nevezték ezt a versenyt, amely tapasztalataikat egy teljesen új szintre emelte. Sok tekintetben!