Eseménydús hétvége volt a Mindenszenteké a táncsport világában. A magyar színekben versenyző párosok ismét szépen teljesítettek – összefoglalónk következik.

 

Ifjúsági és Felnőtt Tíztánc Világbajnokság

 

Lettországban, Rigában rendezték meg a Tíztánc világbajnokságot a felnőtt és az ifjúsági korosztályban is, a felnőttek között a Hegyes Bertalan, Kis Violetta (Szilver TSE), az ifjúságiak között a Sorin Neagu, Elek Réka (Sway STE) páros képviselte Magyarországot.

 

 

A felnőtt Tíztánc világbajnokságon 33 ország képviseltette magát. Hegyes Bertalan és Kis Violetta az első fordulóból bejutott a legjobb 24 közé, majd az elődöntőben a 23. helyen végeztek.

 

 

 

A világbajnoki címet a szlovén színekben induló Miha Vodicar, Nadiya Bychkova páros szerezte meg az ukrán színekben versenyző Daniil Ulanov, Kateryna Isakovych és a finn Jaak Vainomaa, Taina Savikurki kettős előtt.

 

Az Ifjúsági Tíztánc világbajnokságon 31 páros indult, Sorin Neagu és Elek Réka az első fordulóból továbbjutott a 24 fős elődöntőbe, ahol a 18. helyet szerezték meg.

 

Az ifjúsági korosztályú párosok között az orosz Sergey Rozhkov és Veronika Dichka szerezte meg az aranyérmet, a román Mihai-Vlad Paraschiv és Diandra-Aniela Illes lett a második, míg aharmadik helyen a lengyel Mateusz Brzozowski és Justyna Mozdzonek végzett.

 

braunschweig2509_v-vierspaltig

 

Standard táncok formációs világbajnoksága

Németországban, Braunschweigben rendezték meg a Standard táncok formációs világbajnokságát, amelyen a szentesi Szilver TSE és a szegedi Forma TSE csapata képviselte Magyarországot.

 

11 ország 18 csapata lépett parkettre a német városban, a Forma TSE az első fordulóban búcsúzott, a 18. helyen zártak. A Szilver TSE bejutott az elődöntőbe, ahol a 9. helyen végeztek.

 

A világbajnoki címet a hazai csapat a Braunschweiger TSC szerezte meg az orosz Vera Tyumen és a másik német együttes az 1 TC Ludwigsburg előtt.

 

pd_sd_eb2014

 

Profi Latin Kűr Európa-bajnokság

 

Németországban, Drezdában rendezték meg a Profi Latin Kűr Európa-bajnokságot, amelyen Gellai Tamás és Vorobchenko Darya (Dance Express TSE), valamint Turcsány Gergely és Bendó Csilla (Stúdió 2000 TSE) képviselte a magyar színeket.

 

A 11 fős mezőnyben Gellai Tamás és Vorobcheno Darya bejutott a döntőbe és a 4. helyet szerezték meg. Az Európa-bajnokságot az osztrák színekben versenyző Vadim Garbuzov és Kathrin Menzinger nyerte meg, a német színekben induló Marius Cristian Iepure, Otile Mabuse, és a cseh Radim Pradka, Katerina Kolmanova páros előtt.

 

WDSF OPEN

 

Ezen a hétvégén is több városban rendeztek WDSF Open versenyt, amelyeken magyar párosok is parkettre léptek.

 

Bulgáriában, Yambolban a WDSF International Latin Openen a 24 fős mezőnyben Süttő Roland és Tombácz Anikó (Valcer TS-Dancestation TSE) bejutott a középdöntőbe és a 9. helyen végzett, míg Urbán Tamás és Répás Szilvia (Dancestation TSE) az elődöntőben a 15. helyen zárt. Az Urbán, Répás páros a WDSF Standard Open 11 fős mezőnyében a döntőben jutott és 4. lett.

 

Németországban, Drezdában a WDSF Tíztánc Openen 16 páros indult, Paszternák Christopher és Magnucz Dóra (Dancestation TSE) a 10. helyen végzett.

 

Olaszországban, Pescarában a WDSF Latin Openen a 39 fős mezőnyben Hende Máté és Babos Eszter a 26. lett. A páros a Latin Rising Stars verseny 23 indulója között a 16. helyen zárt.

 

Lettországban, Rigában a WDSF Standard World Openen a 60 induló között Hegyes Bertalan és Kis Violetta (Szilver TSE) a 31. helyen végzett.

 

Németországban, Drezdában a profi WDSF Latin Openen a 11 fős mezőnyben Turcsány Gergely és Bendó Csilla (Stúdió 2000 TSE) a 8. helyen zárt, míg Gellai Tamás és Vorobchenko Darya (Dance Express TSE) a 11. lett.

 

 

 

Forrás: MTáSZ