Egy kapcsolat dinamikáit mutatja be egészen újfajta megközelítésben a Góbi Rita Társulat június 22-én a brit főváros legszínesebb kerületében, Camdenben a Londoni Magyar Kulturális Központ szervezésében. 

A Ne hisztizz! című előadás Góbi Rita (tánc) és Szegő Dávid (dob) duettje, amely egy kapcsolat dinamikáit és különböző stádiumait vizsgálja, különös tekintettel a hisztire és annak következményeire, utóhatására. Mindezt úgy, hogy két, egymást támogató, de ténylegesen nem érintkező műfaj, a tánc és a hangszeres játék fizikailag is összeér.

“Ritmusos kitörések, tüzes staccatók és a hisztéria labdajátékai. Idegeken dobolunk, hártyákat vagdosunk” – mondják a művészek az előadásról. Góbi Rita és Szegő Dávid duójában ez a mindenkori jelenben történik: “ott és akkor parancsolunk majd magunkra – na és persze tisztelettel a közönségünkre is -, ahol és amikor…!”

Az előadásért Góbi Rita a Magyar Táncművészek Szövetségétől megkapta a Legjobb kortárs táncművész 2015 díjat, a kölni SzoloDuó Fesztiválon pedig a produkcióját a Legjobb Szólótáncnak járó díjjal jutalmazták.

Közreműködik:
Tánc: Góbi Rita
Zene: Szegő Dávid
Jelmez: Sinkovics Judit
Kreatív producer: Bakk Ágnes

Időpont és helyszín:
2017. június 22. csütörtök, 19 óra
Cecil Sharp House, 2 Regent’s Park Rd, London NW1 7AY

További információk a Londoni Magyar Kulturális Központ weboldalán vagy Horváth Milán rendezvényszervezőnél: milan.horvath@hungary.org.uk, tel.: +44 207 2577 2030