A Magyar TáncSport Szakszövetség Elnökségének döntése alapján a 2017-es költségvetésben megjelölt forrás terhére a versenytánc szakág versenysportjáért felelős elnökségi tag javaslatára az MTáSZ Sportösztöndíj 2017 , valamint Junior formáció 2017 címen pályázatokat hirdet.

A sportösztöndíj pályázat célja a versenytánc szakágban aktívan versenyző, kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó legalább négy, legfeljebb öt páros támogatása, ill. a versenytánc szakágban utánpótlás korosztályú standard formációs csapatok támogatása a 2017-es Táncsport Magyar Bajnokságra való felkészülésben. Pályázati támogatásban legfeljebb három junior standard formáció részesülhet.

A pályázatok beadási határideje: 2016. december 1.

Az MTáSZ Elnöksége a pályázatokat az mtasz@mtasz.hu e-mail címen várja.
A pályázathoz elektronikus formában csatolni kell a kitöltött pályázati adatlapot és egy részletes költségvetés tervezetet.

A pályázatokat az MTáSZ szakági bizottságának javaslata alapján az MTáSZ Elnöksége a pályázati határidőt követő soros elnökségi ülésen bírálja el.

Részletes információk a pályázati feltételekről és a pályázatok menetéről megtalálhatók az alábbi dokumentumokban:

Sportösztöndíj 2017 – versenytánc párosok számára

Junior formáció 2017 – versenytánc junior standard formációk számára

forrás: MTáSZ