Idén ünnepli 40 éves tánc jubileumát Kriszt László tánctanár, koreográfus. Ebből az apropóból kértem fel egy interjúra, mint aki egykoron, volt növendékeként, magam is részesültem a sziporkázó táncóráiból, no és szigorából.

Azt gondolom, tegeződjünk hiszen a múltunk megengedi!
Természetesen.

Mi még a 80-as évekből ismerjük egymást, amikor is megalakult a Komplex Dance Stúdió a JAMK-ban, Angyalföldön.
Hát igen, a tánc szeretete annyira nagy volt bennem, hogy amikor nem volt lehetőségem balett, jazz tánc vagy sztepp tánc órákra járni, a tanításban találtam meg a gyakorlás lehetőségét.

Tehát csak gyakorolni akartál?
Igen, csak gyakorolni. Tehát nem a tanításért önmagában, az majd csak jó pár évvel később jött az életembe, hanem a fejlődés miatt. De akkor, a 80-as években nekünk, annak a generációnak a tánc egyfajta létforma volt. Nélküle üresnek éreztük magunkat. A balett órákon óriási, egészséges rivalizálás volt köztünk. Mindenki szertett volna jobb lenni, többet tudni a másiknál, s ezért mindent meg is tettünk, természetesen a táncteremben.

Igen emlékszem, hihetetlen légkör volt minden tánc órán.
Csak igyekezetem azt átadni, közvetíteni, amit én is kaptam a táncmestereimtől.

Emlékszem, rengeteg növendéked volt!
Hát volt hogy tényleg nagyon sokan voltak, aztán volt hogy egyedül is elfértem a teremben. Ez mindig változott. A lényeg az volt számomra, hogy a tánctechnikán keresztül pozitív mentalitást adjak a növendékeimnek, vagyis a hozzáállást, kitartást, szorgalmat, hogy a táncon keresztül akarjanak még többet kihozni magukból, hogy valakivé válhassanak.

Sokan maradtak táncosok?
Nem. A 95 százalékuk idővel lemorzsolódott, abbahagyta. Volt aki 2-3 év után, volt aki kiment külföldre és utána váltott, de volt nem is egy olyan, aki elpazarolta a tehetségét vagy aprópénzre váltotta.

Ez az arány, ez a tendencia ma sem változott. Sok fiatal szeret valamilyen táncstílust, de amikor meg kell érte szenvedni, amikor tovább kell fejlődni, le kell küzdeni az akadályokat, amikor áldozatokat kell érte hozni, akkor bizony a legtöbben abbahagyják. Tisztelet a kivételnek.

Ezt olyan fájdalmasan mondtad. Tényleg, mi kell ahhoz hogy valaki ténylegesen táncossá váljon?
Hát ugye van az akadémikus képzés, ott az út viszonylagosan adott, és van a másik út, amikor az ember nem 8 évesen kezdi, hanem 14-17 évesen. No ez egy másik út, egy sokkal nehezebb út. Az akadémikus képzésnél nincs egyéb dolga a növendékeknek, csak hogy tanuljon, a másik útnál a munka, a tanulás mellett kell megtanulni, elsajátítani a táncművészetet. Éppen ezért ez egy iszonyatosan nehéz út.

Igen emlékszem, nekem is a munka mellett kellett hétköznap délután egészen késő estig, és hétvégén egész nap ott gyötörni magamat.
Hát ezzel én is így voltam. De ha az ember létállapotának tekinti a táncot, s mi akkor annak tekintettük, lételemként szükségünk volt arra a közegre, s anno mi meg is teremtettük magunknak, nem volt kecmec.

Tetszik a kecmec szleng, régen halottam. Hogyan alakult a tánccal kapcsolatos életed, hiszen valljuk be, nem lettünk fiatalabbak, sőt!
Nem, bizony nem lettünk. Hát ha a vargabetűket leszámítom, hiszen mindenkinek adódnak olyan élethelyzetei amikor a tánc hátrébb szorul, akkor azt mondhatom, még így is, 55 évesen, hűséges maradtam a tánchoz.

Tudjuk hogy a tánc, anatómiai szempontból véges, s mint minden, nem tart örökké. De lehet az idő előretörését kompenzálni, kezelni, s igazodni az őrült idő múlásához. Éppen ezért tartom a táncot a legnehezebb előadó műfajnak ellentétben az énekléshez vagy a színészethez képest, hiszen azokat, egészen életünk végéig művelhetjük.

Nem akarlak szembe dicsérni, de nagyon jól tartod magad!
Hát ha a táncnak van valamilyen konzerváló hatása, akkor esetleg azt látod rajtam. De hidd el, ebben a korban, még az ágyból kikelni is nehéz. Utána már mondjuk könnyebb… De a viccet félretéve, a tánc a legjobb sport, a legjobb kondicionáló tevékenység. Ezt régebben tudták a fiatalok. Az egész testet átmozgatja, az izomtónusokat rendben tartja, szóval a legegészségesebb mozgásforma, ami létezik.

Azt tudom hogy rendületlenül tanítasz most is.
A tavalyi évet ki kellett hagynom, lásd vargabetű, mert annyira meghúztam a belső combizmomat, hogy járni is alig tudtam.

No, csak nem akasztották a hóhért?
De igen. Az egyik balett gyakorlatot mutattam éppen, amikor nem vettem figyelembe az idő műlását, s iszonyatosan meghúztam az izmomat. Ezért is igaz az a közmondás, hogy “a táncosnak, mindig ésszel kell tréningeznie”, mert értékes, kényes matériával dolgozik, vagyis a testével, s bizony abból csak egy van. Ha egyszer elromlik, nincs tovább, az nem cserélhető.

Manapság, mi a helyzet a tánc területén?
 Mire gondolsz konkrétan?

Hát mondjuk, milyenek a mai növendékek?
A növendék mindig és mindenkor növendék, ez mit sem változott. Talán annyi hogy manapság sokkal kevesebben akarnak táncosok lenni. Kevesebb a kitartásuk, s legfőképp, sokkal de sokkal igénytelenebbek. Pedig a nagyvilágban pont azt látjuk, hogy hihetetlen virtuóz táncosok tömege jön a felszínre. Tisztelet a kivételnek.

Miért van ez így szerinted?
Van válasz rá, igyekszem röviden, tömören megfogalmazni. Először is, túl hamar mennek ki a színpadra, a versenyekre a gyerekek,
a fiatalok. Kevés tudással, kevés balett vagy egyéb tánctechnika tudással.

Többnyire a koreográfusok, tánctanárok űzik, hajszolják őket, hogy eredményeket tudjanak felmutatni, így viszont iszonyatosan kevés idő jut magára a képzésre. Pedig az elsődleges szempont, a gyerek, a növendék lenne és nem a sikerorientáltság.

Akkor így nem sok esélyük lehet a mai fiataloknak!
 Nem bizony! Profi táncosként semmiféleképpen. Nem véletlenül nem hallunk magyar táncosok sikereiről, max egy-két amatőr versenyt nagyítanak fel idehaza. Ezért van az hogy még az Operában is túlnyomó többségében, nem magyar táncosok vannak.

Na jó, itt hagyjuk a témát. Ismerve téged, jól kiosztod az egész táncos szakmát, aztán megint nem fognak sehova hívni koreográfusként.
Köszönöm hogy aggódsz értem, de eddig se hívtak nagyon sokat. Ahol igényt tartottak rám, ott viszont igyekeztem értékes koreográfiákat készíteni, s akik hívtak, azok nem bánták meg. Nem beszélve a közönségről!

Ugye tudod hogy nem vagy könnyű ember?
Igen tudom. Igyekszem is változtatni a ” konok jóakaróból lesz a zsarnok” rám aggatott jelzőn.

Mostanság nem lehet téged, illetve a koreográfiáidat látni sehol, pedig egy időben keresett koreográfus voltál.
Igen, sok nagy show-műsort koreografáltam, s a televízióban is volt egy jó pár sikeres munkám. Most éppen (kb 10 éve) nem vagyok a pikszisben, ahogy mondani szokták. De az idők változnak s remélem még lesz lehetőségem koreografálni.

Láttam a 40 éves tánctörténeti fotó összeállításodat. Mennyi de mennyi növendék, táncos kolléga!
Kik láthatók a 40 éves összeállításban?
Igen, úgy gondoltam, hogy közzéteszem a megmaradt, fennmaradt képeket, hiszen a fotókon látható növendékek, kollégák, adott táncos időszakom meghatározó személyei voltak. Remélem nem csak nekem, hanem nekik is öröm lesz újra látni magukat.

Hát a teljesség igénye nélkül: Ulmann Krisztina, Bognár Zsuzsanna, Borbély György, Jeszenszky Endre, Bakó Géza, Kaczor János, Gyarmati Zoltán, Boros Tibor. Merk László, Földi Béla, Németh Tamás, Mézes Zsuzsanna, Fülöp Norma, Majoros György, Juronics Tamás,Görgey Róbert, Fantoly Nikolett, Keresztes Zsolt, Kéri Zsolt, Farkas Erik, Gajdos József, Kapsza Katalin, Nagy Zoltán, Kiss Elek, Bárány Dezső, Simonyi Krisztina, Bőröndi Tamás, Vég András, Major Bea, Dombrádi Alina, Fodor Rozália, Kovács Andrea, Berger Gyula, Zahár Lóránt, Szögi Csaba, Micsinai Mónika, Papp Csaba, Szakály György, Raza Hamadi, Elnour Róbert, Bruce Taylor, Igaz Lucy, Dialó Attila, Várkonyi Vivien, Póka Éva,

Juhász Adrienn, Zsoldos Géza, Hargitai Ákos, Kocsis Zoltán, Nagy Anikó, Gáspár András, Kováts Adél, Moór Bernadett, Lugosi Claudia, Nyári Zoltán, Weilj Róbert, Schubert István, Détár Enikő, Nyertes Zsuzsa, Köblő Emma, Ladányi Gabriella, Molnár Ferenc, Egerházi Attila, Angelus Iván, S. Tóth Margit, Póka Éva, Szoboszlay Csilla, Medveczky Ilona, Kovács Zsuzsa, Molnár Éva, Mayer Aranka, Bozsó József, Szeghalmi Endre, Garbaisz Györgyi, Görgényi Balázs, Lévai Anikó, Martinecz Sándor, Körmendi Éva, Konc Tímea, Ménich Gábor, Balogh Bettina, Dániel Gábor Fejes Ádám, Élő Krisztina, Fincza Erika, Lévai Anikó, Kollár Steve, Igaz Lucy, Unger Gábor, Hargitai Ákos, és sokan mások.

Köszönöm a beszélgetést, további jó munkát kívánok!
Én is köszönöm!

— az interjút készítette: Cs. Pál