Sharon Eyal és Gai Behar, két izraeli kreatív sztár androgün erotikával fűszerezett táncprodukcióit nézhetik meg az érdeklődők szeptember 18-án és 19-én a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

Az alkotópáros, amely két évvel ezelőtt House című előadásával villanyozta fel a budapesti közönséget, ezúttal két felújítással érkezik a Trafóba. A Sara című táncprodukció eredetileg a Nederlands Dans Theater, a Killer Pig a norvég Carte Blanche társulat számára készült.

Eyal adaptálta a darabokat saját társulatára (L-E-V), amelynek ez a stílus – lévén mindegyik táncos kicsit különc – rendkívül jól áll. A Sara titokzatos álomvilág, sok szenvedéllyel és jó adag finomsággal, a Killer Pig egy szürreális parti élmény pattogó idomokkal és kihívó pillantásokkal.

Az alkotópáros egy évtizede dolgozik és él együtt. Eyal a Batsheva Dance Company-ben táncolt és koreografált, Behar élőzenés, techno és underground eseményeket szervezett Tel-Aviv parkolóiban és alagsoraiban.

Két éve alapították meg közös társulatukat harmadik társukkal, a zenéért felelős Ori Lichtikkel. Stílusukban keveredik a Batshevától örökölt Gaga technika és Eyal védjegye, az androgün erotika.

Eyal a Batsheva házi koreográfusversenyén (Batsheva Dancers Create Project) tűnt ki először tehetségével és lett évek alatt az alapító, Ohad Naharin mögött a társulat második számú koreográfusa.

2011-ben lépett ki Naharin árnyékából és társával Gai Beharral ízekre szedték a Gaga táncstílust, aztán újra összerakták és megfűszerezték a 21. század bizarrságával.

További részletek és jegyvásárlás a Trafó honlapján: http://trafo.hu/hu-HU/sharon_eyal

forrás: MTI