Az ünnepek alatt szomorúan értesültünk a Magyar TáncSport Szakszövetség életmű-díjasa, Kaiser Gyula halálhíréről.

Kaiser-Gyula_2-1_collage-1024x720

Kaiser Gyula 1931. április 2-án született Szombathelyen. Néptánc oktatóként szerzett képesítést, a szombathelyi UNGARESCA néptáncegyüttes alapító tagja volt, majd – nem értvén egyet az akkori változásokkal – 1956-ban elhagyta az országot.

Külföldön versenyzőként (balett és színpadi tánc) és edzőként is sikeres pályát futott be. Később ismerkedett meg a versenytánc szépségeivel, ez irányú végzettségeit Angliában szerezte a legnevesebb angol tanároknál. Az USA-ban jégtáncosokat és versenytáncosokat is tanított és rendszeresen járt Kanadába is oktatni. Szinte az egész világot bejárta tanárként vagy pontozó bíróként, Kínát és Japánt is beleértve.

Szenvedélye volt a tánc. Önzetlenül segített a magyar pároknak itthon is és külföldön is. Számtalanszor járt Szegeden és oktatta az akkori élvonalbeli párokat persze ugyanígy Pesten is.

Bostonban saját tánciskolát épített fel, hazatelepüléséig ő vezette a Bostoni Harvard Egyetem nagy múltú táncklubját. Tagja volt az Imperial Society of Teachers of Dancing-nek, az amerikai Profi szövetség elnökének  posztját is betöltötte. 1997. áprilisában ’USA DanceSport Hall of Fame’’ kitüntetésben részesült a versenytánc területén nyújtott kimagasló teljesítményéért. Hazatelepülése után Szombathelyen tanított és mindvégig a versenytánc itthoni fejlődését segítette.

2010-ben elsőként vehette át a Magyar TáncSport Szakszövetség életmű-díját.

A Savaria TSE így emlékezett meg örökös tagjáról:

„Egyesületünk 2014. december 25-én este elvesztette egyik örökös tiszteletbeli tagját. Egy rövid kis emlékezéssel búcsúzunk most TŐLE.

„Ifjú korában kereskedelmi főiskolára járt, katonaként Budapesten szolgált, ott járt el a Népművelési Intézethez táncot tanulni. Budapesten a Tisztiház néptáncegyüttesében táncolt.

Később könyvelő volt Somogyban, majd Szombathelyre visszaköltözve a járási népművelési osztályon dolgozott. Táncos múltja a néptánccal kezdődött, hiszen 1955-ben Ő alapította Kőszegen azt a néptánccsoportot , amiből később az Ungaresca Néptáncegyüttes megszületett.

1956-ban a „politikai történések hatására” Amerikába ment, ahol az idők folyamán egy hatalmas táncos karriert épített ki.

Amerikában először Washingtonban került egy táncstúdióhoz… Kezdetben még angolul sem tudott , de 3 hónap alatt már ez sem jelentett neki akadályt. Az amerikaiak hamar rájöttek, hogy jól ismeri a magyar táncjel írást (ami olyan elemeket is tartalmazott, amit az amerikai nem)és felkérték, hogy tanítson. A 3 felajánlott ösztöndíj közül Bostont választotta. Zenei konzervatóriumban tanult, miközben az Arthur Murray Stúdiónál táncot tanított.

A konzervatóriumban balettet, modern táncot, jazzbalettet , karaktertáncot tanult , valamint a tánccal kapcsolatos tudományokat. Miután végzett, egy évig az Amerikai Fesztiválbalettnél táncolt.

Egész Amerikát bejárta, mint tánctanár, sőt tanított Kínában is. A 70-es évektől személyi tréner volt, zsűrizett és koreografált. Mielőtt hazajött a Harvardon tanított 15 évig. Ott egy táncszakosztályt is létrehozott 1986 körül, amely egy elismert táncklubbá vált t a 90-es években.

Egyetemistáknak szervezett táncversenyt, melyet a mai napig megrendeznek.

Amerikában a legmagasabb kitüntetéseket kapta meg.

2006-ban tért haza Magyarországra.

Több éven keresztül segítette hatalmas tánctudásával a SAVARIA TÁNCSPORT EGYESÜLET formációs csapatának munkáját,, ezen kívül részt vett a növendékek egyéni versenyre való felkészítésében is.

Sajnos az utóbbi években a betegség közbeszólt és kórházi ápolásra szorult.

Utoljára májusban a SAVARIA NEMZETKÖZI TÁNCVERSENYEN volt velünk, és gyönyörködött a táncosokban.

Tánc iránti elkötelezettségét örökké tisztelni fogjuk!”

 

 

Forrás: MTáSZ