Idén ünnepli 15. születésnapját az ExperiDance tánccsoport, amely ebből az alkalomból október 3.-án és 4.-én az Ezeregyév című produkciót az eredeti, alapító tánckarral együtt mutatja be.

A jubileumi gálaesten egykori és jelenlegi táncosok váltják majd egymást a legfőbb szerepekben, élükön Román Sándor alapító-koreográfussal, aki sok év után tér vissza a színpadra.

Az ExperiDance az elmúlt 15 évben 12 országban lépett fel, és 1900 teltházas előadásukat több mint 1,8 millió néző látta. “Ilyen komoly eredményekkel a hátunk mögött úgy éreztük, hogy a jubileumunk megünneplésére igazán különleges produkcióval kell a közönség elé lépnünk, ezért a legelső, Ezeregyév című darabunkat visszük színpadra úgy, hogy nem csak Magyarország történelmét, hanem saját múltunkat és jelenünket is megidézzük” – mondta Vona Tibor alapító-producer.

Az Ezeregyévet 2000-ben mutatták be először, azóta több mint 550 teltházas előadást tartottak. A benne szereplő 58 táncművész 21 képben mutatja be a magyar történelem legszebb és legnehezebb pillanatait a Honfoglalástól egészen máig.

“Az Ezeregyév rendkívül technikás darab, amely komoly állóképességet igényel, ezért az eredeti társulat számára igazi kihívás a felkészülés. Mivel én is színpadra lépek a Teremtő szerepében, az elmúlt hónapok komoly fizikai- és mentális tréninggel teltek” – vallotta meg Román Sándor alapító-koreográfus.

A jubileumi táncprodukcó október 3.-án és 4.-én három alklaommal látható a RaM Colosseumban.

forrás: MTI