Jirí Kylián világhírű koreográfus előadása lesz a sztárprodukciója az idei Budapest Táncfesztiválnak: a Nemzeti Táncszínház által szervezett fesztiválon öt hazai társulat és két külföldi együttes várja az érdeklődőket április 22. és 29. között.

 

koreo

 

A rendezvény idén gyerekeknek szánt, ifjúsági és felnőtt programokat is kínál – mondta el a fesztivált beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója. A Várszínházra és a Művészetek Palotája Fesztiválszínházára kiterjedő seregszemlének két külföldi fellépője lesz: a Kylian Productions és a Doug Varone and Dancers.
Kylián East Shadow című produkcióját Roboz Ágnes táncművész ajánlotta az igazgató figyelmébe, miután látta a darab hágai előbemutatóját. A fesztivál nyitódarabját a koreográfus tavaly állította színpadra a japán Aichi Triennale 2013-ra, és a művet a 2011-es japán földrengés és cunami áldozatainak ajánlotta.

 

A hazai táncpaletta egyik képviselője az idén ötéves Duda Éva Társulat, amely új produkcióval, egy Muszorgszkij-átdolgozással érkezik a fesztiválra. A Flashback – Egy kiállítás képei című egyfelvonásos mű a kortárs és a klasszikus tánc találkozása. A Budapest Táncszínház szintén bemutatóval jelentkezik a seregszemlén. A Kislányom, Anne Frank című előadás a társulat első próbálkozása, amelyben prózával ötvözi a táncot. A darab a Gálffi László színművész által életre keltett Otto Frank szemszögéből mutatja be az eseményeket.
A Szegedi Kortárs Balett a frissen bemutatott Mimikri /Tavaszi áldozat című estjét hozza el a táncfesztivál közönségének. A Mimikri a Berlinben élő dél-koreai zeneszerző, Unsuk Chin zeneművére épült, a Tavaszi áldozatot pedig 17 év után gondolta újra Juronics Tamás, más kontextusba helyezve a darabot – mondta Pataki András, a társulat vezetője.

 

bp_feszt

 

A Bozsik Yvette Társulat gyerekeknek szánt új produkcióval jelentkezik. Az észak-amerikai indián népmeséket feldolgozó, Csillagokkal táncoló Kojot című darab a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus-hallgatóinak közreműködésével született meg. A PR-Evolution Dance Company az Örök kikelet című összművészeti produkció bemutatójával érkezik. A darab, amelynek tematikáját Ady Endre A csókok átka című verse adta, azt vizsgálja, hogy a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője miként tud hatni a ma emberére. A darabban Szervét Tibor színművész is közreműködik.

 

A rendezvény nemzetközi szekcióját gazdagító Doug Varone and Dancers az American Dance Abroad nevű szervezet jóvoltából érkezik a fesztiválra. A szervezet célja, hogy lehetőséget adjon az amerikai társulatoknak a nemzetközi táncszíntéren való bemutatkozásra.

 

pandora_btfTöbb mint huszonöt éves fennállása során a Doug Varone and Dancers a világ számos pontján megfordult már, de most először érkezik Magyarországra. Doug Varone elmondta, olyan produkciót akartak hozni, amely ízelítőt ad a társulat repertoárjából, ezért három különböző darabot – Boats Leaving / The Bench Quartet / Rise – felvonultató esttel lepik meg a magyar közönséget.

 

A fesztivál Horda2 elnevezésű tánc/színház pedagógiai programmal igyekszik megszólítani az ifjúságot. Az előadás célja, hogy az érdeklődő fiatalok megismerkedjenek a kortárs tánc műfajával, és a foglalkozás végén a produkció alkotóival, táncművészeivel együtt táncoljanak.

 

 

A rendezvény kísérőprogramja Dusha Béla fotóművész kiállítása lesz a Nemzeti Táncszínházban. A fesztivált minden évben az április 29-ei Tánc Világnapjához igazodva rendezik meg. A táncművészet legnagyobb ünnepén a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége idén is gálaestet rendez, a Művészetek Palotájában.

 

(Forrás MTI, Fotók budapesttancfesztival.hu)