Azok számára, akik belevetnék magukat a tánc világába, bátran ajánlhatom a Jam Táncműhelyt. A tánciskola több helyszínnel is rendelkezik, ami lehetőséget biztosít több táncstílus oktatására is. Az órarendben olyan óratípusok foglalnak helyet, mint például: lindy hop, sztepp, argentin tangó, rock and roll, és még sorolhatnám.
A tegnapi napon a Visegrádi úti helyszínen jártunk, hogy kipróbáljuk a brazil szambát.

A tánciskola kapuja egy régi, belvárosi bérház alján található. Nem túl feltűnő, de ha nyitott szemmel járunk, bizony megláthatjuk a plakátokkal kidekorált kaput, ami mögött egy külön kis világ rejtőzik.
A bejáraton belépve egy rövid folyosó után rögtön a recepciónál találjuk magunkat. A recepciós hölgy igazán mosolygós, segítőkész, kedvesen bemutatkozik, elmondja, merre mit találok.
Indulás az öltözőbe: ruhacsere, vizes palack, törölköző előkészítve.
Az oktató Szikszai Daniella. Az óra elején kedvesen pár szót cseveg az izgalommal teli vendégekkel, majd elmondja mi lesz az óra menete: bemelegítés, az előző órák anyagának ismétlése, erősítés majd egy kisebb koreográfia betanulása.
10965778_706243799497153_710126477_nAkkor kezdjük is a bemelegítést. A bemelegítés minden sportban, mozgásformában nagyon fontos, így nagyon örültem és pozitívnak gondolom, hogy erre is bőven szántunk időt. A nagyjából 20 perces bemelegítő után kezdődhetett az előző órákon tanult lépések, figurák átismétlése. Aláfestésként folyamatosan autentikus szamba zenéket hallgattunk, amik igazán emelték a hangulatot.
Miután minden alaposan át lett ismételve, „lazításként” jöhet pár erősítő gyakorlat. Polifónokat elő, popsit a földre!  Minden izomcsoportra szánunk időt, hiszen egy nőies tánchoz igazán formásnak kell lenni. 🙂
Az erősítés utáni maradék időben megtanultunk egy pár lépésből álló kis koreográfiát, amit mindenki nagyon élvezett.  Oktatónk egész órán mindenkire oda figyel, ha szükség volt rá, külön egy-egy emberhez is odament és segített, mindent alaposan elmagyarázott.
Az óra végén természetesen jöhet egy alapos nyújtás, lazítás az izomláz elkerülése végett. 🙂

Minden hölgynek ajánlom a brazil szambát, de fel kell készülni, hogy hatalmas combizom – munka vár rátok! 🙂 Ha pedig Daniella órájára tévedtek, akkor az alakformálás 100%-os lesz!

Teljes képgaléria a TáncOrszágban készült, összes képpel: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.793353950712964.1073741828.114607035254329&type=1 

 

Írta: Nagy Daniella