Ír tánc

Az ír tánc történetének korai szaka tükrözi a lakosság állandó mozgását, amely a támadások és a következményes költözködés miatt alakult ki. Minden ember a számára tetsző táncot és zenét is „hozta magával”. Bár csak homályos utalások vannak az ír tánc kezdetére, annyi bizonyos, hogy már a druidák is táncolták vallási szertartások során, tisztelegve a tölgyfa és a nap előtt. Az akkori körtánc nyomokban megtalálható a mai körtáncokban is. Amikor a kelták megérkeztek Közép-Európából több, mint 2000 évvel ezelőtt, természetesen magukkal hozták saját néptáncukat is. Kb i.sz. 400-ban, miután áttértek a kereszténységre, az új papok kézirataik magyarázatánál pogány stílusú díszítést használtak, míg a földművesek ugyanezt megőrizték a táncukban és zenéjükben.

A 12. században az anglo-normann hódítás a normann hagyományokat és kultúrát is elhozta Irországba. A Carol egy népszerű normann tánc volt, melynek során a vezető énekelt, táncosok körbevették, akik visszaénekelték a dalt. Ez a normann tánc elterjedt az elfoglalt ír városokban.

A 16. században alapvetően három ír táncot jegyeztek fel: az Irish Hey-t, a Rinnce Fada-t (hosszú tánc) és a Trenchmore-t. A táncra való első utalások közül való Sir Henry Sydney levele I. Erzsébet királynőhöz 1569-ben: „Gyönyörűen öltözött, első osztályú táncosok.” Sydney írt azokról a táncosnőkről is, akik lelkesen táncoltak ír jigs-et Galwayben. Azt is pontosan leírta, hogy milyen alakzatban táncoltak: 2 egyenes vonalban álltak, ami arra utal, hogy a hosszú tánc egy korai változatát táncolták.

A 16. század közepén az újonnan épített kastélyok hatalmas termeiben táncoltak. Ezek egy részét átvették a 16. századi angol betolakodók, s rajtuk keresztül a tánc eljutott Erzsébet királyné udvarába. A táncok egyike a Trenchmore volt, amely egy régi ír földműves tánc adaptációja volt. Ettől az időszaktól kezdve egy másik stílus, a Hey vált kedveltté, amikor is a nők forognak a partnerük körül, mintegy a mai reel előfutáraként.

Amikor a királyi család megérkezett Irországba, a tengerparton üdvözölték őket, fiatal nők helyi táncokat adtak elő. Amikor James király partra szállt Kinsale-ben 1780-ban, őt is táncosok fogadták. Három férfi állt egymás mellett, mindegyik egy fehér keszkenő végét fogva. Lassú zenére előre lépdeltek, őket táncoló párok követték, mindegyikük szintén keszkenőt tartva. A zene ritmusa felgyorsult és a táncosok különböző figurákat mutattak be.

Az ír táncot dudán és hárfán játszott zenével kísérték. Az anglo-ír arisztokrácia házaiban az úr gyakran együtt táncolt a szolgákkal. Halottvirrasztásnál is táncoltak: a gyászolók duda zenére körben követték egymást a koporsó körül.

Az ír táncmester

A 18. században a táncmester jelent meg Irországban. A táncmester gyakorlatilag egy vándorló tánctanár volt, aki meghatározott körzetben faluról falura járt, hogy a földműveseknek tánclépéseket tanítson. A táncmesterek feltűnő személyiségek voltak, akik színes ruhákat hordtak és pálcáik voltak. A kisgyerekek nem tudták megkülönböztetni a jobb és a bal lábukat. Hogy ezt a problémát áthidalják, a táncmester a gyerekek bal vagy jobb lábára szalmát vagy szénát kötöttek, és úgy tanították őket, hogy éppen a „szalma-lábat” vagy a „széna-lábat” kell felemelni.

A csoporttáncokat azért találták ki a mesterek, hogy fenntartsák a kevésbé tehetséges gyerekek figyelmét, és megadják nekik is a lehetőséget, hogy élvezzék a táncot. Ezek magas színvonalú táncok voltak. A szóló táncosok igen nagy megbecsülésnek örvendtek, és gyakran leakasztották az ajtószárnyat és a földre tették, hogy a szólista azon táncoljon.

Minden táncmesternek saját „területe”volt és sosem mentek más táncmester területére. Nem is olyan ritkán előfordult, hogy a szomszédos község lakói elrabolták a mestereket. Ha a táncmesterek vásárokon találkoztak, kihívták egymást versenyezni, ami csak akkor ért véget, ha egyikük a fáradtságtól összeesett.

Ugyanannak a táncnak számos verziója létezett Irország különböző területein. Igy nem meglepő, hogy az ír táncok gazdag tárháza lett összegyűjtve és módosítva az évszázadok folyamán. Napjainkban jigs-ek, reel-ek, hornpipe-ok, set-ek, fél-set-ek, polkák és step táncok láthatók. A szóló vagy step tánc a 18. század végén jelent meg először.

Azok a ruhák, amiket jelenleg hordanak az ír táncosok a régi kor öltözékére emlékeztetnek. Minden tánciskolának megvan a saját táncruhája. Ezek alapjául az ír földművesek ruhái szolgálnak, amelyet 200 évvel ezelőtt hordtak. A legtöbb ruha kézzel hímzett kelta mintával van díszítve, a vállra gyakran Tara bross másolat van tűzve. A bross egy köpenyt rögzít, amely a táncos hátára van vetve. A férfiak által hordott ruhák kevésbé vannak kidíszítve, de annál érdekesebb a történelmi hátterük – sima kiltet és zakót hordanak, a vállukról egy összehajtott köpeny lóg. Férfiak és nők ma hornpipe cipőt hordanak, reel és jigs előadása során pedig finom cipőt, amely balett cipőkhöz hasonló.

Sok ír táncot népszerűsítő szervezet létezik. A Feis a vidéki kulturális élet fontos része volt. Gyerekek, tinédzserek és felnőttek külön-külön versenyeken mérik össze tudásukat a Feis címért és díjért. Csoport és szóló táncversenyek vannak, ahol a hat éves kortól a 70 évesig korcsoportokra osztják be a résztvevőket. A 70 éve feletti korcsoport a senior.

Mind a négy tartományban léteznek versenyek, majd ezek nyertesei az Össz-Ir versenyen mérik össze erejüket. A világbajnokságot Dublinban tartják, ahova Angliából, Irországból, USA-ból, Ausztráliából és Új-Zélandról érkeznek versenyzők.

Az ír szó céili eredetileg a szomszédok összejövetelére utalt, amikor egy házban összegyűlve tánccal, zenéléssel és történetmeséléssel múlatták az időt. Ez a szó ma már egy informális táncos estét jelent. Céiliket nagyvárosokban és kerületekben tartanak, ahol fiatalok és idősek együtt táncolnak. A céili az éhínség előtti időkre vezethető vissza, amikor a táncolás kedvelt időtöltés volt a kereszteződő földutaknál. Ezeket a táncokat nyaranta, vasárnap esténként tartották, amikor a fiatal férfiak találkoztak a kereszteződéseknél. A zenét gyakran egy hegedűs húzta, aki egy háromlábú széken ült, mellette a kalapja a földön, az adományok begyűjtésére. Általában egy reel-lel kezdte, mint pl. a vidám „Silver tip”, de többször el kellett játszania, míg az emberek beálltak táncolni. A fiatal férfiak kezdetben vonakodtak, a hegedűs biztatására aztán csoportosan elkezdtek táncolni.

Az elmúlt években a Riverdance és a Lord of the Dance nagy sikere az ír táncot szerte a világon ismertté tette. Napjainkban az ír tánciskolák tömve vannak fiatalokkal, akik alig várják, hogy megtanulják Jean Butler és Michael Flatley lépéseit, ami világhírnevet szerzett nekik.

Sok mód van arra, hogy az ír táncot élvezhessük. Nyaranta Irországban sok városban vannak céilik. A tánc rendezvények előtt mindig van kezdőknek oktatás. A látogatókat mindig szeretettel fogadják, lehet csatlakozni a táncolókhoz, és ott helyben, néhány utasítást követve bárki könnyen elsajátíthatja az alaplépéseket, és hamarosan megízlelheti az ír lelkesedést a táncuk iránt.

Fordította: dr. Jósa Valéria (ApplePress)