experidance_logo

 

Az ExperiDance közreműködése révén a tánc is szerves része lesz Havasi Balázs zongorista december 6-ai koncertjének, a Havasi Symphonic Aréna Shownak a Budapest Sportarénában.

 

“Nagy örömmel mondtam igent a felkérésre, mert hihetetlenül inspiráló egy ilyen monumentális, mégis aprólékosan precíz produkció részének lenni. Havasi Balázshoz méltó, újító szellemű koreográfiával készülünk” – nyilatkozott Román Sándor, az ExperiDance alapítója és koreográfusa.

 

Az alkotók ígérete szerint a közös produkció különleges élménnyel fogja megajándékozni a december 6-ai koncert közönségét. Mint kiemelték, olyan nemzetközi színvonalú show-műsor létrehozása a cél, amely a későbbiekben a világ legnagyobb produkcióival is felveheti a versenyt.

 

Havasi

 

“Mindig is vágytam arra, hogy a zenémet ne csak hallhassa, de a mozgás művészetén keresztül láthassa is a közönség. Román Sándorral együtt dolgozni számomra egy álom megvalósulása” – mondta Havasi Balázs.

 

Az ExperiDance különlegessége, hogy a tüzes magyar néptáncokat nemzetközi és modern irányzatokkal szelídíti meg, vagy épp a végletekig fokozza, teljesen egyedi stílust teremtve. A társulat tizenkét országban több mint 1500 teltházas előadás során bizonyította már, hogy modern, világszínvonalú előadásmódban a magyar tánc bárhol képes rabul ejteni a közönséget.

 

A Havasi Symphonic produkció a Budafoki Dohnányi Zenekarral karöltve ápolja a klasszikus zene hagyományát és a magyar kulturális értékeket, miközben innovatív művészeti megoldásaival ledönti a különböző zenei műfajok és művészeti ágak közötti korlátokat.

 

 

 

Forrás: MTI