Újabb állomás – még mindig a mesés Keleten. Gergely Eszternél (Zubaidah) jártunk hastáncórán.

20150211_190858

Esztiről tudni kell, hogy pszichopedagógus.  Azt is tudni kell, hogy nem híve a nagy csoportos, „tömeges tánctanításnak”, ezért maximum öt – hat emberrel dolgozik egyszerre. Az órái inkább tekinthetők baráti, családias, táncos összejöveteleknek, mint hivatalos táncóráknak. Egyfajta táncterápia, ahol nemcsak a hastánc titkait ismerheted meg, hanem önmagadat is.

A tegnapi óra, amelyen részt vettem, a többihez képest is kivételesnek számított, hiszen egy magánórába kaphattam betekintést. Brigi már évek óta Eszti tanítványa, nagyon összeszoktak, mély bizalom alakult ki közöttük, ezért sokkal eredményesebben és nagyobb harmóniában tudnak együtt dolgozni.

Saját tapasztalataim is azt mutatják, hogy aki tényleg meg akarja érteni egy – egy műfaj lényegét, meglátni az összes mélységét és magasságát, annak a magánórák és / vagy kiscsoportos magánórák a legkedvezőbbek. A tanárnak sokkal könnyebb figyelni a diákra, kijavítani őt; kritikát és véleményt alkotni is méretekkel könnyebb, ha az ember nem húszfelé figyel.

A tánc, az hogy valaki miért és mit táncol egy abszolút lélektani folyamat; ha valaki beleszeret egy műfajba, ragaszkodik hozzá és évekig kitart mellette, az nagyrészt a tanár személyének és hozzáállásának köszönhető. A hastánc pláne egy ilyen műfaj.

A világ egyik legrégibb és a mai napig szinte ‘változatlan’ formában fennmaradt tánca. Magában hordozza az ókori egyiptomi, indiai termékenységi papnők, az Indiából elvándorolt cigány törzsek, az észak – afrikai perzsa népek, beduin törzsek – török, görög és balkáni népek táncainak elemeit. Gyökerei az ősidőkre nyúlnak vissza, kb. 7000 évvel ezelőttre. Régészeti bizonyék van arra, hogy már az őskorban speciális táncként alkalmazták, lányok, asszonyok táncolták.

Természetesen én is részese lettem a több ezer éves történetnek és derekamra csörgős kendő került – Eszti életének első kendője, melyet eltett emlékbe, az én első kendőm is lett egyben. Megpróbáltam segítségével a vízszintes és függőleges nyolcasokat, éreztem, mi a rázás és milyen az, ha megpróbálom „kidobni” a csípőmet.

Táncként érdekes tapasztalat, főleg, hogy jó pár stílust kipróbáltam már, de ilyen izolációra még nem volt korábban példa. Még ha táncosnak igencsak sutának is éreztem magam, emberként nagyon sokat kaptam. A közeg, a hangulat, a segítőkész és türelmes hozzáállás, a lányok lénye… Mind erősítenek abban a tudatban, hogy el kell még látogatnom jó pár órára.

 

Teljes képgaléria a TáncOrszágban készült, összes képpel: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.793353950712964.1073741828.114607035254329&type=1 

 

Írta: Ildi