Fázisok -Sohajda László fotója (1)

 

A Közép-Európa Táncszínház Fázisok sorozatának legújabb produkciója látható szombat este a Bethlen Téri Színházban. 

 

A Fázisok című sorozat illeszkedik a Közép-Európa Táncszínház táncosainak alkotóműhelyéből 2010 októberében kikerült Io Sono sorozathoz, melyben a társulat táncművészei önállóan, de egymást inspirálva, műhelymunkák során kísérleteztek, hogy önmagukból minél több színt mutathassanak meg.
E folyamat folytatásaként alakult ki a Fázisok sorozat, amelyben most fázisonként kapunk betekintést új kísérletező műhelymunkáikba. A táncos-alkotók saját mondanivalójukat fürkészve igyekeztek közös gyökeret találni emlékeikben, vágyaikban, illetve új élményeket, emlékeket teremteni. A sorozat első darabja a 2013 júniusában bemutatott, Mádi László Egy fáról című alkotása volt. A kutatás folytatásaként idén szeptemberben Palcsó Nóra és Frigy Ádám táncművészek útkereséseibe tekinthetnek be az érdeklődök Függés és Polaritásaim munkacímű demonstrációikkal.

 

Alkotók-előadók: Palcsó Nóra, Frigy Ádám, Karlik József
Kreatív munkatársak: Sohajda László, Barbier Bálint
Fény: Fogarasi Zoltán

 

Polaritásaim
Alkotók-előadók: Frigy Ádám, Mádi László
Zenei szerkesztő: Mádi László
Fény: Frigy Ádám

 

Bővebb információ és jegyelővétel: http://cedt.hu/