A Hagyományok Háza Fókuszban a koreográfusok elnevezésű rendezvénysorozatának következő állomásán Varga Zoltán és Horváth Zsófia alkotói munkássga kerül a középpontba 2016. március 12.-én,19 órától.

Varga Zoltán középiskolásként az Újkori Helikoni Ünnepségekre készülve kezdett ismerkedni a néptánccal, mely egész életét meghatározó élménnyé vált. Egyetemi évei alatt a Bartók Béla Táncegyüttes táncosa, ahol mesterei Timár Sándor és Vásárhelyi László voltak. Itt indult alkotói pályafutása, melynek során számos nagy sikerű koreográfiája készült a Bartók Táncegyüttesben és az ország különböző táncegyütteseiben. A kezdetektől táncosként és zenészként is részese volt a táncházmozgalomnak, elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet. Rendszeres gyűjtőmunkát végzett dr. Martin György szakmai útmutatásával szerte a Kárpát-medencében. 1981–91-ig a Bartók Béla Táncegyüttes művészeti vezetője, koreográfusa. Tanított a Magyar Táncművészeti Főiskolán, majd kidolgozta a Fóti Népművészeti Szakközépiskola szakmai programját és tantervét, az ország első ilyen típusú iskolájának alapítója, 1993–97-ig szakképzést vezető tanára. 1995 óta Solymáron él és alkot. A Műhely Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Cédrus Táncegyüttes alapítója. Több ízben koreografált Brazíliában, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnél és a Magyar Állami Népi Együttesnél.

Alkotói munkásságának ihletője a Kárpát-medence sokszínű néptánchagyománya, melyet az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján számon tartott táncházmódszer alkalmazásával, kiváló stílusérzékkel állít színpadra.

Horváth Zsófiát a néptánc már 12 éves korában elbűvölte, a Zala Táncegyüttestől egyenes út vezetett az Állami Balett Intézet néptánc tagozatára, ahol Zórándi Mária és Janek József voltak a mesterei. 1987-ben a Honvéd Táncszínházhoz szerződött, ahol Novák Ferenc és Foltin Jolán koreográfiáiban női szólótáncosként számos táncszínházi előadás főszerepében láthattuk, de több táncprodukcióban kapott koreográfusi feladatot is.

Elvégezte a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus szakát, valamint táncművész-néptáncpedagógus szakát. Tanított Dél-Amerikában, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Szlovákiában, továbbá hazai amatőr és hivatásos együttesekben is.

A magyar folklór mellett kiemelt figyelmet fordít a cigány kultúra megismerésére, mára egyéni táncnyelvet alakított ki, amellyel a kortárs táncfesztiválokon is sikereket ér el.

2000-ben elnyerte a Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíjat, 2001-ben megkapta a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, 2007-ben pedig a Harangozó Gyula-díjat. A Zalai Kamaratánc Fesztiválon több koreográfusi díjat is kapott a Bihari János Táncegyüttes és a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes számára készített munkáiért, 2013-tól dolgozik a Duna Táncegyüttessel, az itt készült Madárasszonyok című koreográfiája 2015-ben „Az év 40 legfontosabb előadása” közé került.

Közreműködő együttesek: Cédrus Táncegyüttes, Duna Táncműhely, Százhalombattai Forrás Táncegyüttes, Bihari János Táncegyüttes
Táncszakértő és előadó: Kővágó Zsuzsa

további információk a Hagyományok Háza weboldalán.