Az idei év sem lesz eseménytelen a Duda Éva Társulat/Movein Mission életében.

Ebben az évadban több előadás is újra látható lesz, nemcsak Budapesten, hanem vidéken és külföldön is. A Duda Éva Társulat/Movein Mission többek között Romániába és Szlovéniába is ellátogat majd. November végén Quan Bui Ngoc, vietnámi művész tart workshopot, elindult az Open Training Budapest program, az új bemutató témája pedig a mexikói festőművész, Frida Kahlo lesz.

Az évad kulcsszavai a következők:

Repertoár…
A nagy sikerű darabok továbbra is láthatóak lesznek. Az erotikus, tangó alapokra épülő Outbreak, az underground cirkusz, balkán zene, néptánc és fizikai tánc fúzióját egyedi módon használó Virtus és a nemrég bemutatott Mesh és Breathe!, melyek a kortárs tánc két külön világát, kifejezésmódját mutatja be.

Utazás…
A budapesti előadások mellett fesztiválokon, vidéken és külföldön is többször fellép majd az együttes. A Mesh látható volt a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón, október 8.-án pedig a Mesh és Breathe! című darab vendégeskedik Szegeden a Régi Zsinagógában. Az Egy csókkal kezdődött?, valamint a Breathe! című darab Ljubljanaba kapott meghívást, ahol a Spanski Borciban láthatja majd a közönség.

Overdose…
A FEST-FDR meghívására Temesváron mutatta be újra Duda Éva Overdose című előadását a társulat, teljesen új szereposztással. A fesztivál nyitóelőadása az Overdose mellett a Maria Campos és Guy Nader Mesh című darabja volt.

Workshop…
Quan Bui Ngoc különleges workshopot tart a Grabó Stúdióban november végén, melyre elsősorban táncművészek jelentkezését várjuk. Quan jelenleg a LES BALLETS C DE LA B együttes táncművésze és évek óta rendszeresen tart workshopokat világszerte. Magyarországon sem ez lesz az első látogatása.

Frida Kahlo…
A társulat új bemutatójának témája a mexikói festőművésznő élete, művészete. Az előadásban egyenrangú elemként jelenik meg a fizikai tánc, a színház, zene, film. A Budapesti Operettszínházzal koprodukcióban készülő darab címszerepében Gryllus Dorkát láthatja majd a közönség.

Open Training Budapest…
Új tréning sorozatot indít a társulat Újvári Milán szervezésében profi táncművészek számára. Számtalan meghívott oktatóval nyújtanak lehetőséget a résztvevőknek, hogy folyamatosan képezzék magukat. A tréningek ára nagyon kedvezményes, mindösszesen: 500Ft/óra.

Movein Stúdió…
Szeptembertől újra várnak mindenkit a stúdió állandó táncórái, Grecsó Zoltán kortárs táncórái majdnem minden nap várják a résztvevőket. De ha valaki inkább egy technikásabb modern táncra, vagy vagány Hip Hop órára vágíik, netán a harcművészek világában merülne inkább el, azok szintén tudnak csatlakozni.

Legközelebb találkozunk…

  • október 14. 20:00 Egy csókkal kezdődött?/Outbreak – Mu Színház
  • október 17. 19:00 Virtus – Millenáris Teátrum – a Nemzeti Táncszínház szervezésében
  • november 13. 20:00 Mesh/Breathe! – Trafó Kortárs Művészetek Háza

Bővebb információk folyamatosan megtalálhatóak a társulat weboldalán és facebook oldalán.

(Fotó: Dömölky Dániel)
Támogatók: NKA, EMMI, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Műhely Alapítvány, Nemzeti Táncszínház, Movein Stúdió, DNA, Budapest Főváros IX. Kerület Újbuda Önkormányzata