Hagyományőrzés

V. Táncház Napja

2016. május 7.-én immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Táncház Napja. Szóljon ez a nap néptáncról, népzenéről, kicsiknek-nagyoknak, országhatáron innen és túl!
Hagyományőrzés

Idén is várja a gyerekeket a Fölszállott a páva

A Hagyomnyok Háta és az MTVA 2016. április10.-ig várja a 6-14 év közötti gyerekek jelentkezését a Fölszállott a páva című népzenei és néptánctehetségkutatóbe. A Fölszállott a páva területi válogatóit májusban és júniusában tartják, a műsor zsűrijének elnöke pedig továbbra is Sebő Ferenc Kossuth-díjas művész lesz.
Hagyományőrzés

65 éves a Magyar Állami Népi Együttes

Idén 65 éve, hogy felgördült a függöny a Magyar Állami Népi Együttes első előadása előtt, a Hagyományok Háza pedig ebben az évben ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. A kettős évforduló alkalmából egész évben számos különleges, ünnepi előadás és program várja a közönséget.
Hagyományőrzés

35. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

Mintegy 2500 közreműködővel kerül megrendezésre 2016. április 1. és 3. között a 35. Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt Budapesten, a Papp László Sportarénáben. Táncházak, bemutatók, jubiláló népzenei együttesek műsorai, aprók tánca és kézműves foglalkozások, mese- és bábelőadások várják az érdeklődőket.
Hagyományőrzés

Elkezdődött a XX. Duna Karnevál

Június 6.-án elkezdődött a XX. Duna Karnevál. A 20. jubileum alkalmából a fesztivál különlegesen összeállított eseménysorozattal készül, amely közel kétezer előadóval, 80 programmal és tucatnyi helyszínnel várja az érdeklődőket június 21-ig.