A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) határozata alapján három új sportággal bővül az Ifjúsági Olimpiai Játékok (YOG) programja 2018-ban. A karate és a falmászás mellett a táncsport is helyet kap a harmadik nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokon Buenos Airesben.

A YOG Háromoldalú Munkacsoportja több innovatív javaslatot is kidolgozott az Ifjúsági Olimpiai Játékok jövőjének érdekében, melyeket a NOB tavaly augusztusi ülésén jóvá is hagyott. Ennek szellemében a Buenos Aires-i 2018-as játékok Szervező Bizottsága (BAYOGOC) úgy határozott, hogy a már meglévő 28 mellé, teljes értékű sportágként felveszi programjába ezt a három új sportágat. A táncsport, a karate és a falmászás versenyek mellett a szervezők továbbí újdonságokkal is készülnek a 2018-as Ifjúsági Olimpiai Játékokra.

Ezzel a döntéssel egy régi nagy álom válik valóra, hiszen a táncsport szervezetek világszerte régóta várnak arra, hogy néhány fiatal élsportolójuk megkapja azt a vissza nem térő lehetőséget, hogy életükben egyszer versenyzőként részt vegyenek az Ifjúsági Olimpiai Játékokon.

A Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpia küldetése “közelebb hozni a sportot az emberekhez”,  így a szervezők az Urban Parkot és az Ifjúsági Olimpiai Parkot választották a három új sportág versenyeinek helyszínéül. Ez a két park része annak a négy-park koncepciónak, mely szerint a város különböző pontjain kialakított parkokban a sport, a kultúra és az oktatás ünnepi hangulata keveredik majd az olimpia ideje alatt.

A most kiválasztott három sportág jól tükrözi a NOB és a Buenos Aires 2018 szervezőinek közös célját, hogy erősítsék a fiatalok sport iránti elkötelezettségét és olyan új, feltörekvő sportágakat mutassanak be amik kifejezetten vonzóak lehetnek az ifjúság számára.

Míg a táncsport egy teljesen új sportág lesz az Olimpia programján, a karate és a falmászás révén rgy kis ízelítőt kaphatunk a 2020-as Tokio-i olimpiából, ahol ez a két sportág újdonságként fog bemutatkozni. Ezzel az Ifjúsági Olimpia felvállalja az Olimpiai Mozgalom újításainak bevezetését, így egyre értékesebb eseménynek számít majd.

A TáncSport Világszövetség (WDSF) hosszú évek óta mindent megtesz azért, hogy a táncsport bekerüljön az olimpiai programba és a táncosok is megkapják a lehetőséget, hogy a versenysportban leginkább áhított érmekért küzdjenek. Igazi mérföldkő ez tehát a táncsport történetében és biztosak lehetünk abban, hogy a sportág képviselői nagyszerű versenyeket vívnak majd az Urban Parkban 2018. október elején.

2015. júniusában a WDSF nagy erőkkel kampányolt azért, hogy a táncsport, azon belül is a Standard és Latin táncok, bekerüljön a 2020-as Tokió-i olimpia programjába. Talán ennek a végül sikertelen kísérletnek köszönhető, hogy a WDSF újabb lehetőséget kapott és pályázatot nyújthatott be a 2018-as Ifjúsági Olimpiai Játékokra. 2016 szeptemberében számos táncstílus részvételét javasolták és kilenc különböző forgatókönyvet dolgoztak ki a versenyek lebnyolításának menetésről, amiket aztán bemutattak a Buenos Aires-i versenyszervezőknek.

Az Ifjúsági Olimpa szervezői és koordinációs bizottsága végül úgy döntött, hogy a break tánc az, ami leginkább megegyezik az elképzeléseikkel és leginkább szolgálja az eseméyn küldetését.

A Buenos Aires-i verseny lesz az első olyan olimpiai eseméyn ahol teljesen kiegyenlített lesz a női és férfi versenyszámok aránya, beleértve ebbe a három új versenyszámot is.

A break tánc versenyekre a NOB 24 sportoló kvalifikációját engedélyezte, akik férfi, női és vegyes páros one-on-one csatákban mérik majd össze tudásukat. A két napos versenyen 16-18 éves fiatalok táncolnak majd az olimpiai érmekért.