Új produkcióval járul hozzá az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál tánckínálatához a 25 éves jubileumi évadát ünneplő Közép-Európa Táncszínház: a három koreográfus munkáiból felépülő Peregrinusok című produkciót április 2-án láthatják az érdeklődők a Művészetek Palotája Fesztiválszínházában.

 

Peregrinusok_foto-Hrotko-Balint2-1024x568

(Fotó Hrotko Bálint)

 

A Kun Attila, Mészáros Máté és Zachár Lóránd egyfelvonásosaiból felépülő Peregrinusok című darab több okból is mérföldkő a társulat életében – olvasható a Nemzeti Táncszínház, a Közép-Európa Táncszínház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál által az MTI-hez a héten eljuttatott sajtóközleményben.

 

A Népszínház Táncegyüttes jogutódjaként született Közép-Európa Táncszínház első bemutatója, Bognár József, Énekes István, Janek József és Szögi Csaba Egy kiáltás képei című koreográfiája ugyanis pontosan 25 évvel ezelőtt, 1989. március 29-én debütált a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Ezt az eseményt éleszti újra a Peregrinusok című produkció, amely bemutatónak szintén a Budapesti Tavaszi Fesztivál ad teret. A premier azért is kivételes, mert a készülő előadás három olyan hasonló sorsú koreográfus munkáját fogja egybe, akik itthon nevelkedtek ugyan, de szakmailag külföldön váltak felnőtté.

 

A latin peregrinus szó eredetileg olyan idegent jelöl, aki elhagyja hazáját és otthonától távol, bizonyos mértékig száműzetésben él, hogy szülőföldjére visszatérve az összegyűjtött tapasztalatait hasznosítsa. A szerzőhármas modern kori peregrinusként hazatérve, a begyűjtött és elraktározott szakmai és művészi tapasztalatokat ebben a klasszikus triple bill – három egyfelvonásos -, mégis egységként érvényesülő táncszínpadi produkcióban engedi újra szabadjára.

 

A Nemzeti Táncszínház közreműködésével megszületett darabot az április 2-i premiert követően április 16-án és május 16-án láthatja a közönség a Művészetek Palotája Fesztiválszínházában.

 

(Forrás MTI)