Harminchetedik évadát kezdi a Győri Balett. A társulat mintegy negyven előadást tervez a 2015-2016-os évadban, emellett Olaszországban és Németországban is fellépnek majd – mondta a társulat igazgatója a pénteken tartott évadnyitó társulati ülésen a Győri Nemzeti Színházban.

Kiss János elmondta, hogy a társulat 32 táncosával nyár végén már elkezdődött az Egyensúly című, kétszer egyfelvonásos balett próbája, melyet ősszel mutatnak majd be. A darab első része Az est, míg a második része A terem címe viseli. Mindkettő arról szól, hogyan találhatja meg az ember az egyensúlyt testi és lelki értelemben.

A Győri Balett gyermekdarabbal is készül az idei évadra. Lázár Ervin Kossuth-díjas magyar író, meseíró születésének nyolcvanadik, halálának tizedik évfordulója alkalmából a Szegény Dzsoni és Árnika című gyermekregény átiratát tervezik bemutatni a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban. Az igazgató elmondta, hogy a premier időpontját még nem tűzték ki, jelenleg a darab előkészületeinél, a gyermekregény átiratánál tartanak.

Győri Balett Bolero fotó

Győri Balett – Bolero (Fotó: Nemzeti Táncszínház)

Műsoron marad több, népszerű előadás, mint pl. a Szentivánéji álom, a Bolero és Carmina Burana, valamint a Ne bánts! című darab, amelynek témája a családon belüli erőszak.

Nyáron két új táncos csatlakozott a Győri Balett társulatához: Luigi Iannone Olaszországból, Thierry Jaquement pedig a Zürichi Akadémiáról érkezett.

Kiss János a személyi változásokról szólva bejelentette, hogy a megújulás jegyében augusztus 1-jétől Velekei László művészeti asszisztenst művészeti vezetővé léptette elő. Mint fogalmazott, szeretné, hogy a társulat ne lustuljon el és ne elégedjen meg azzal, amit idáig elért, hanem fejlődjön tovább és erősítse pozícióját, a Győri Balett nevét.

Az igazgató azt is elmondta, hogy 2016 január közepén Olaszországban a Generációk című, kétszer egyfelvonásos darabot mutatják be, egy hónappal később Németországban pedig a Generációk mellett a Szentivánéji álom című darabot is előadják.

Győri Balett: Generációk előadás fotó

Győri Balett: Generációk /Carmina Burana (fotó: Krizsán Csaba/MTI)

Rózsavölgyi László, a győri önkormányzat oktatási, kulturális, sport és turisztikai bizottságának elnöke köszöntőjében a város bizalmáról és töretlen támogatásáról biztosította a Győri Balett társulatát.

forrás: MTI