Három  premierrel várja a szegedi közönséget, és a budapesti nézők számára is tartogat különlegességeket a 2015-2016-os évadban a Szegedi Kortárs Balett.

Juronics Tamás művészeti vezető az MTI-nek kedden elmondta, szegedi társulatként kötelességüknek tekintik, hogy saját közönségüknek is elhozzák a máshol létrehozott értékeket. A szegedi nézők két olyan produkciót láthatnak az évadban, amelyet korábban a Müpában mutatott be a társulat.

November 20-án két egyfelvonásos darab kerül terítékre a Szegedi Nemzeti Színházban. Az egyik Carl Orff Catulli Carmina című műve, amely a koreográfus szerint zeneileg legalább olyan izgalmas, mint az együttes által immár 14 éve nagy sikerrel játszott Carmina Burana.

“Rendkívül játékos, pajzánsággal és könnyedséggel teli alkotás, ugyanakkor ez is a szerelemről szól, de a megközelítés teljesen más, mint a Carmina Burana esetében: nagyon karikaturisztikus, stilizált világot hoztam létre” – fogalmazott Juronics Tamás. Az est másik egyfelvonásosa Enrico Morelli olasz koreográfus Moderato Cantabile című darabja lesz.

A másik nagy szegedi bemutató Richard Strauss egyfelvonásos balettje, a József-legenda lesz, amelyet a német zeneszerző születésének 150. évfordulója alkalmából mutatott be a társulat tavaly novemberben a Müpában, Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok közreműködésével. A legalább 35 táncost felvonultató produkció a tervek szerint március 18-án debütál a Szegedi Nemzeti Színházban.

A harmadik bemutatónak a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza fog otthont adni április 15-én. A munka gyümölcse – fiatal koreográfusok estjén a januártól elkezdődő műhelymunkák eredményeit láthatja a közönség.

Az évad kiemelkedő előadásairól szólva a koreográfus elmondta, hogy december 2-án érkezik a Müpába a Catulli Carmina és a Moderato Cantabile, valamint Zachár Lóránt tavaly májusban elkészült Árnyak és vágyak című darabja, amelynek ez lesz a budapesti premierje.

A Szegedi Kortárs Balett társulata fotó

A Szegedi Kortárs Balett társulata 2015/16 (Fotó: szinhaz.szeged.hu)

December 26-29-én pedig új rendezésben (Böhm György), új koreográfiával (Juronics Tamás) és új tánckarral (a kibővült Szegedi Kortárs Balett), de az eredeti dalok és sok más elem megtartásával kerül ismét a közönség elé a tavaly bemutatott A Játékkészítő című popmusical a Syma Csarnokban.

A két új taggal, a Győri Táncművészeti Szakközépiskolában végzett Bocsi Petrával és a Pécsi Táncművészeti Szakközépiskolában végzett Vincze Lotárral bővült társulat repertoárján marad a Carmina Burana, a Rítus, a Mimikri, a Tavaszi áldozat, az Insomnia, a Hattyúk tava – gyerekeknek, a Diótörő és a beavató színházi darabként játszott A fából faragott királyfi is.

forrás: MTI