A 24. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ (ANKK) és a Tisza Táncegyüttes szervezésében 2017.  május 26. és 28. között várja az érdeklődőket Szolnokon. A versenyprogramban tizenhárom táncegyüttes csaknem ötszáz táncosa mutathatja be koreográfiáját.

A Szolnoki Országos Néptáncfesztivál célja a néptáncegyüttesek, az alkotók számára művészeti fórumot biztosítani, új alkotások létrejöttét ösztönözni. Az 1964-ben útjára indult rendezvénynek a kulturális központ, a szolnoki Szigligeti Színház és a Tisza park ad otthont. 

Mihályi Gábor zsűrielnök, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője az ország legnagyobb fesztiváljának nevezte a szolnoki rendezvényt, hiszen a Szigligeti Színházban biztosított körülmények rendkívül magas színvonalúak.

A fesztivál kísérőprogramjai között fotókiállítás, népművészeti vásár, koncert is szerepel. Május 26-án, pénteken, Bege Nóra fotográfus kiállítása tekinthető meg az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. A Színpadon innen, színpadon túl című, a 65 éves Magyar Állami Népi Együttest bemutató kiállítást Mihályi Gábor nyitja meg az együttes táncosainak közreműködésével. A fotókon keresztül betekintést nyerhetnek az érdeklődők a kulisszák mögötti világba és a próbák, felkészülések sokszor kimerítő, mégis emberi pillanataiba.

A nyitónapon Viseletes felvonulásra invitálják a lakosságot a szervezők a néptáncegyüttesek részvételével a Hild tér – Kossuth tér – Szigligeti Színház – Agóra tér útvonalon. Ezt követően a 24. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál meglepetés előadása, a Fitos Dezső Társulat Falusi színek című koreográfiájalesz látható az Aba-Novák Agórában.

versenyprogramok május 27-én, szombaton kezdődnek. Tizenhárom táncegyüttes csaknem ötszáz táncosa mutathatja meg koreográfiáját. Este táncházra várják az érdeklődőket a Bürkös Zenekarral az Aba-Novák Agórában.

Május 28-án, vasárnap, szabadtéri programok, népművészeti kirakodóvásár és Cimbaliband-koncert színesíti a fesztivált. A Napsugár Gyermekháznak köszönhetően kézműves foglalkozásokkal és szabadtéri programokkal várják a gyerekeket. A rendezvényt gálaműsor zárja a Szigligeti Színházban Kacsó Hanga és Gyúr Gabriella népdalénekesek közreműködésével.

Részletes program és továbi információk a Szolnoki Országos Néptáncfesztivál weboldalán és facebook oldalán.