Mielőtt bármit is írnék, szögezzük le, hogy ez volt az első TáncSport Magyar Bajnokság, amelynek minden versenynapján és annak minden versenyén részt vettem. Egy – egy kategória versenyére már korábban is ellátogattam, mivel közeli ismerősök léptek parkettre, ám idén először vettem részt „PRESS” feliratú kártyával a nyakamban és laptoppal az oldalamon.fotó a 2015-ös TáncSport Magyar Bajnokságokról

Ha jelzőket kellene aggatnom a rendezvény nyakára, azt hiszem hasonlók jutnának eszembe, mint lenyűgöző, lélegzetelállító, impozáns, valamint gördülékeny, átgondolt és nagyon profi.

Gyönyörű volt a dekoráció, és ami külön piros pont – hogy nem volt útban. Nagyon sok rendezvény során a dekoráció akadályozza a mozgást, és a szépség a haszon rovására megy. Az orchideák megadták a verseny nemzetközi és exkluzív jellegét is – szép munka!

Újabb piros pont az önkéntesek hadának. Többször láttam őket hatalmas szemeteszsákkal vonulni a tisztaságot fenntartva (hozzátenném – hatásosan). Odafigyeltek a DJ, a technikusok, a pontozók és további segítők ellátására – tökéletes házhozszállítási rendszer működött és literszámra hordták a kávét.

A Szigetszentmiklósi Sportcsarnok saját személyzete is külön említést érdemel – a büfések, a ruhatárosok és a takarító személyzet. Nem volt fölösleges sorban állás, egymás akadályozása, mindenki felkészült volt és bármilyen váratlan kérdésemre készségesen válaszoltak – például hol van konnektor, mikor megy a busz és hasonló.

Négy nap alatt közel 48 órát töltöttem a Sportcsarnok falai között. Az, aki kimegy „csak úgy szétnézni” nem fogja látni, mit jelent egy bajnokság. Nem látja az örömkönnyeket, a szitokszót, az elkeseredett pillantásokat az eredményhirdetéskor (sokszor a dobogón állók arcán lehet a leginkább olvasni). Nem látja és hallja, ahogy fájdalmasan fintorogva és hangosan felszisszenve egy – egy versenyző az ügyeletes sportorvosra bízza fájdalmait.

Nem látja a harcot, a küzdelmet és azt az akaratot, amellyel a versenyzők újra és újra parkettre lépnek. A reményt, a kitartást, azt, ahogy a versenyszellem és az összetartozás érzése fizikai valót ölt. Rengeteg olyan párost láttam táncolni, akik ugyan sem érmet, sem dobogós helyezést nem szereztek, esetleg a döntőig sem jutottak, de mégis rajtuk ragadt a szemem, újra és újra rájuk kellett valamiért figyelnem.

Szívet melengető volt és külön élményként raktároztam el a kerekesszékes táncversenyt és palotás – bemutatót. Életemben először láttam latin és standardformációs versenyt élőben, bolondos boogie – woogie- t és akrobatikus rock and roll nagyformációt.

Figyeltem feszülten, hogy a kűrök során minden emelés sikerüljön; könnyeztem meghatottan a váratlan lánykérésen; ujjongtam, ha ismerőst szólítottak dobogóra és úgy általában – együtt lélegeztem egy Magyar Bajnoksággal.

Egy szó: köszönöm. Rengeteg élmény, még több emlék, megszámlálhatatlan gondolat és felbecsülhetetlen értékek kartávolságra. Így láttam én a 2015 – ös TáncSport Magyar Bajnokságokat.

 

Írta: Ildi

 

Az összes eredmény itt érhető el: http://tanc.hu/category/tancsport-magyar-bajnoksagok/

Képek, videók: https://www.facebook.com/atancportal/photos_stream?tab=photos_albums